Markó Béla: Út a hegyek közt

Markó Béla új

Könyvében a megtett út –

Minden pillanat

Útja nyitott szemekben;

Látnivaló van

Elég – töretlen idő

A mindenség, de

Semmit szánt a tekintet:

Tűnt világokat

Hiány fordít termőre,

Mert maradandóbb,

Mit csak észrevesz, észlel

A szív, s az elme

Fénybe forgat, fölmutat,

Majd hullni enged

Minden létezőt – az út

Folytonos és névtelen.

(Kovács András Ferenc)

Sajtóvisszhang:

Bogdán László: Tavasztól télig. Markó Béla haikui. Háromszék, 2011. április 9.

Fodor György: Markó margójára. (Markó Béla: Út a hegyek közt. 99 haiku). Eső, 2011/4, 78–82.

Márkus Béla: Szonettek és haikuk. Markó Béla Tulajdonképpen minden és Út a hegyek közt című verseskönyvéről. Irodalmi Szemle, 2011/7.

Borcsa János: Markó Béla haikulírája. Bárkaonline, 2013. február 7.

Elek Tibor: Az öröklét és a pillanat. Markó Béla haikutrilógiájáról. Alföld, 2014/8, 99–109.

Markó Béla ebben a kötetében a távolok, távolságok, fesztávok, távlatok költője. Minden versbeli elem, összetevő, élmény az egymáshoz hajló vagy egymástól elágazó viszonylatokban kel életre, a távolság-közelség, megfelelés-eltérés által hasonlítódik. Ennek az elrendezésnek a legbiztosabb, ősi és természeti szabályozója az öt/hét/öt szótagból szerveződő versforma, a haiku eredeti japán változatában is oly meghatározó évszak-forgás. Az Út a hegyek közt lapjain a négy ciklusból a Kívánság sorakoztatja a tavasz verseit, az Együtt a nyár haikuit, a Készenlét az őszi költeményeket, a Megváltás a tél líráját.

— Tarján Tamás (A kert évszakai. Markó Béla: Út a hegyek közt. KULTÚRA.hu, 2011. 07. 05.)

Egy parfüm sem szűkített virágcsokor, hanem annak esszenciája. Így a kert az egész világ metaforájává változik, de sokkal több is annál. Nemcsak egy háromdimenziós térkép, hanem egy sokrétegűen szemiotizált tér. Egyszerre szoba, katedrális, könyvtár, paradicsomkert, anatómiai modell, planetárium, csodák palotája, asztro- és atomfizikai törvényszerűségek demonstrációs makettje, a természet megindító drámáinak színpada, a mindenség enciklopédiája, és persze kimeríthetetlen tárháza a költői képeknek.

— Somogyi Zoltán (Banánfa székely kertben (Markó Béla és a haiku – az Út a hegyek közt című kötet kapcsán). Pannon tükör, 2011/4–5, 142.)

a haikuról

„Belefér-e a haikuba a világ? Nyilván nem. De belefér a világ lehetősége. Tervrajza. Iránya. Lelke. Mindegy, hogy fogalmazunk. Elég nagy képzelőerő kell elfogadni, hogy a dióban ott a diófa, és nem az alma- vagy körtefa, a szilvamagban pedig ott van a szilvafa, és nem a cseresznye- vagy meggyfa. De ahhoz, hogy egyáltalán képzelődni legyünk hajlandók, önmagában is szépnek kell lennie a diónak vagy a szilvamagnak. Tessék megnézni: szépek is! Hát valami ilyesmit gondolok én most hirtelenjében a haikuról.”

Markó Béla